Csak egy percünk van

Szeretnék megosztani veletek egy gondolatot. Egyfajta karácsonyi hangulatot éreztem, amikor ma reggel pókhálóban elhalálozott, összeszáradt bogarakat szedegettem le a műanyag karácsonyfámról és közben elgondolkodtam kicsit.

Műanyag világ van. Egyforma, kockafejű-kockaagyú, műanyag emberek sétálnak körülöttünk. Tőletek annyit kérek, hogy maradjatok igazi egyéniségek (vagy legalább kezdjetek el dolgozni rajta).

“Az ember élete két részből áll. Az elsőben remélünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog életre.” (Széchenyi István)

Talán holnap este lesz erőnk kiszakítani az időből egy ilyen percet. Egy percet, amire talán évek múlva is érdemes lesz visszaemlékezni. Szerintem ez az egyik legnagyobb feladat. Az egyik feladat, ami méltó hozzánk.

Próbáljuk meg felismerni, melyik az a perc, amikor megadatik számunkra is a csendes, boldog élet.



Csak egy percünk van bejegyzés elolvasása

A végletek embere

Nem mondom, hog felpörögtek az események, de mindenképpen elmozdulás történt az eddigi állapotokhoz képest. Végletek között mozognak az események és ez jó. Az átlagosat nem szeressem, mert arra van annyi más vevő, hogy engem az már nem tud felizgatni.

Volt teázás, ami érthetetlen módon chatről indult, amolyan "csakbeszélgetünk"-nek, aztán hihetetlenül izgalmas irányba szabadultak el az események - és itt fontos megjegyeznem, hogy nem volt szex, és nem egyéjszakás kapcsolatról van szó. Új élményekkel lettem gazdagabb - sőt, nyugodtan állíthatom, hogy lettünk. Izgalmas, új, ismeretlen és nagyon-várt dolgokról beszélek. Lesz erről bővebb post is, de most ehhez túl másnapos vagyok.

Jut eszembe, mennyire szégyenletes helyzetbe hoztam magam, amikor apám 60. születésnapjára rendezett családi ebéden enyhén másnaposan jelentem meg. Nem volt rossz az állapotom, de akkor is szégyen,szégyen,szégyen. Soha ne csinálj ilyet, legyen több eszed.

A végletek embere bejegyzés elolvasása

Meggyulladt az ég

Ülök a Klippan kanapémon és 15.57 perckor azt látom, hogy vöröses-rózsaszín fény tör át a pusztán. Nem történt semmi különös, csak meggyulladt az ég.



Az egész kb. 10 percig tartott, aztán vége lett, mintha sosem lett volna. A lényeg, hogy én ott voltam és már nyúltam is a fényképezőért. Imiben buzog a közszolgálatiság, így elhozta neked az élményt.

Jó helyen, jó időben leni - ez az élet értelme.

Meggyulladt az ég bejegyzés elolvasása

Végre négy izgalmas nap a mi kis tőzsdénken

Ha azt mondom hétfőhöz képest 0,74%-ot erősödött a BUX, akkor senki nem ugrik fel a fotelból.

..és ha átfogalmazom a mondandómat?

11.26. hétfő (-1.44%)
11.27. kedd (-4,27%)
11.28. szerda (+3,21%)
11.29. csütörtök (+3,24%)



Földi halandók esetében két eset van (aki mást csinált, nem jutott sehová):
1. bevásároltál múlt hét pénteken, aztán kedden délután pontban 16:30 perckor idegösszeroppanással vittek kórházba, mert tízmillión buktál 571.000 Ft-ot, egymillión 57.100Ft-ot. Két és fél munkanap alatt.
2. bevásároltál kedden, aztán ma délben eladtál mindent és két nap alatt kerestél 6,45%-ot. Másképp: tízmillión kerestél 645.000.Ft-ot, egymillión 64.500Ft-ot. Két munkanap alatt, pár kattintással.

Látom, ahogy az emberek pattognak fel a fotelból (a barátok közt kellős közepén!). Hallom ahogy pukkannak a pezsgők. Azt is láttam, hogy kedden emberek ugráltak ki a csukott ablakokon.

Én ugyan nem értek hozzá, de azt mondtam, hogy észnél kell lenni - és már megint igazam lett.

Végre négy izgalmas nap a mi kis tőzsdénken bejegyzés elolvasása

Hogyan találjunk társra hipermarketekben?

Az előző postról jutott eszembe, hogy fontos dolgokat akarok elhinteni nektek. Mostanában sok BBC-t hallgatok, és emaitt annyira feltört belőlem a közszolgálatiság, hogy most elétek tárom legutóbbi terep-kutatásom eredményeit.

Hogyan találjunk társra a frissen kifejlődött fogyasztói társadalomban?
A magyarországi hipermarket-kulturális szignálok helyes értelemezése szingli férfiak számára

Mostanában a bevásárló kalandjaim alatt arra szoktam figyelni, hogy a célcsoportomba tartozó nők milyen jószágokat halmoznak a kosarukba. Ez az igazán racionális gondolkodás! Amit megeszel, azzá válsz - ez a régi iskola. Az új iskola: olyan vagy, amilyen a bevásárló kosarad.

A kitartó terepmunka eredményeinek sommázataként lássuk a leggyakoribb hipermarket-kulturális szignálokat és helyes értelmezésüket:
1. pelenka-bébiétel-popsitörlő kombináció (gyerek nélkül): bébiszitter vigyáz a gyerekre vagy valaki más. Üzenet az agynak: menekülj.
2. óvszer-gyanta-hajfesték kombináció: holnap estére van megbeszélve a randi. Üzenet az agynak: lehet esélyed ilyen szituban is, de csak akkor, ha az ismeretlen lovagnál sokkal-sokkal jobb vételként tudod magad pozicionálni. Hatásos fellépés, magabiztosság és népszerű külső adottságok esetén te lehetsz a befutó. Fontos, hogy azonnali döntésre kell rávenned a kiszemelt vásárlót (hatásos kifejezések: 'egyszer élünk', 'sosem tudhatod', 'könnyen megbánhatod').
3. zsömle-kőbányai-unikum: ha kedveled a kihívásokat és a korlátozott kódot, akkor ideális jelöltre bukkantál. Ha nem vagy ilyen kockázatkereső beállítottságú, akkor inkább fordíts hátat és akkor se szólj hozzá, ha esetleg megkérdezi tőled, mennyi az idő. Üzenet az agynak: csak a legvégső eset utáni esetben.
4. bomba-pezsgő-nyalóka: ez bizony a trendi kislányok tipikus fogyasztói kosara péntek estére. Ne remélj semmi jót, ha ezt látod. Lehet, hogy kedves, aranyos és jól néz ki - de akkor is csak egy gyerek. Üzenet az agynak: nézd meg és felejtsd el.
5. pezsgő-hentesáru-papírtörlő: megtaláltad az igazit. Önálló nő, aki képes lisztből,tojásból és húsból ebédet varázsolni neked. Üzenet az agynak: cselekedj, itt az idő!

Személyes adalék a tanulmányhoz: ezen az egészen csak azért gondolkodtam el egy kicsit, mert a múlt héten bénáztam el egy ilyen "igazi" nőt. Este sétágattam egy kedves ismerősömmel (aki történetesen és szerencsére nőnemű) egy tesco egységben és valahol a teás részleg közelében megláttam az ideális nőt. Fekete szövetkabát, világosbarna haj, kedves arc, nem tolakodó illat. Nagyon fincsi volt, én mondom. Bejelentkeztem, felhívtam a kedves figyelmét távoli, nem verbális jelzésekkel - aztán észrevettem, hogy egy kis csomagocska óvszer lapul a kosarában. Azonnal érdekessé vált a helyzet. Lehetett találgatni, hogy csak saját szórakoztatására veszi (mint én) vagy valakivel el is fogja használni. Esetleg csak aban biztos, hogy valakivel el fogja használni, de még nem tudja kivel. Adódtak fontos kérdések.

Tehát telt-telt az idő és a következő negyed órában legalább tízszer kereszteztük egymás útját - pedig ezek a teso egységek nem kicsik. Egyszer majdnem ütköztünk is: annyira bájos volt (még bocsi-t is kért) - én meg ott álltam, mint egy hülye és nem tudtam kezelni a helyzetet. Bizonyosan az időközben előkerült kalapjában volt valami varázs és az bénított meg. Akkor elhatároztam, hogy majd a pénztárnál jól megteszem, amit kell. Kedves ismerősöm mondta, hogy - mint nő - azt látja azon a másik nőn, hogy vágyik a társaságomra, de sokkal inkább arra vár, hogy végre a tettek mezején találkozzunk - és mivel ő maga sosem fog oda kilépni, ezért nekem kell megtennem, amit megkövetel a haza.

OFF: Mindig legyen nálunk egy nő! - mert ők legalább kiigazodnak egymáson (legalább basic szinten) és segítenek nekünk megérteni a helyzetet. ON.

Aztán hiába volt minden női segítség, vágyakozás meg szívdobogás, simán összepakoltam a cuccaimat, aztán hazamentem. Pont olyan voltam mint egy hülye kiskamasz, aki azt sem tudja, honnan kell nézni egy nőt.

Pedig annyira tudom ezt az egész ismerkedéses témát, gyakorlom is, csinálom is - de valahogy nem a megfelelő ritmusban. Ha valaki nem érdekel, akkor isten-király tudok lenni, de ha valakiben nagyon meglátom a jövőt, akkor vége a világnak és rögtön hasznavehetetlen leszek. Fejlődni kellene, van hová.

Végül a három legfontosabb tanulság számodra:
- mindig legyen nálad egy nő
- mindig legyél észnél
- mindig

Hogyan találjunk társra hipermarketekben? bejegyzés elolvasása

Nagybevásárlás agglegény módra

Voltam bevásárolni, mert a hűtő látványa elég lehangoló volt: egy kis üveg Jagermeister, 1 üveg tokaji aszú, 1üveg rozé, 5db citrom és egy fél káposzta. Egészen pontosan ez volt a szemem előtt: 


Elmentem hát a legközelebbi hiper-giga közértbe, mert kaját bizony ott kell venni. Láttam egy rakás gusztustalan embert olyan jó nőkkel, hogy majdnem eldobtam a kosaram. Rohadtul nem igazságos, hogy nekem ilyen dolgokkal kell találkoznom. Persze-persze savanyú a gyümölcs, de...akkor is.

Aztán hazaérve rájöttem, hogy csupa hülyeséget vettem:

...de legalább élveztem.

Nagybevásárlás agglegény módra bejegyzés elolvasása

Francia nyelvlecke

A francia nyelv nagyon izgató tud lenni. Eddig csak olyan viszonyba tudtam kerülni vele, hogy abban nem volt köszönet: nagyon utáltam, hogy amikor angol nyelvű híreket akartam hallgatni a BBC-n, akkor rendszeresen francia karattyolást kellett hallanom. Ez egy olyan szitu, amikor a francia nyelv kicsit sem izgató. Ma minden megváltozott.

Rájöttem,hogy annyi erotika van a francia nyelvben, hogy az szinte már perverz. Neked is tetszeni fog..

Ez itt nagy felhasználói élményt nyújt.

Hallgasd meg és ragadj billenytűzetet - tudni akarom a véleményed! És nem az elsődleges akcióra gondolok, hanem a francia nyelv szerepére a felhasználói élmény növelésében!

Francia nyelvlecke bejegyzés elolvasása

Drága az idő, hey

Ez a hétvége igen hasznos volt. Elég keveset aludtam, mivel előtörtek az egykor ismeretlen helyre elföldelt gondolatok és ötletek - és ez igen nagy boldogsággal töltött el. Olyan ez, mint a foszladozó kárpittal borított kanapé, ami egyszer csak nagy dolgok helyszínévé válik. A szürke és jelentéktelen élet apró mozzanatai főszereplővé lépnek elő.

Szeretem az a sok ötletet és vad gondolatot, amik nem hagynak aludni. Értelmes és idióta gondolat-foszlányok cikáznak fel-alá, mindenféle rendező elv nélkül. Kreatív káosz, boldogság, izgalom. Élvezem ezt az egészet.

Felmerül a kérdés, hogy miért nincs mindenre idő és energia. Szűkös jószágok ezek, tehát szelektálni kell. Nincs kivétel, mindent szelektálni kell: ötleteket, embereket, kapcsolatokat, gondolatokat.

Annyi mindent kell még véghez vinni. Pár perc és meghalunk, aztán nincs több 'majd máskor". Csak ma van. Csak most van. Nincs semmi más.

Tudomásul kell venni, hogy az időnk és az energiánk is véges. Ha nem akarjuk megbánni az egész életünket, akkor kapjuk a hajunkhoz - de gyorsan. Nagyon meg kell gondolni kik azok, akiknek adhatunk az időnkből és az energiánkból. Talán még fontosabb, hogy felismerjük, kik azok, akik nem kaphatnak egyikből sem.

Nem kell, hogy mindenki szeressen és kedvesnek-aranyosnak tartson. Kevés ember véleménye számít. Egyáltalán, nagyon kevés dolog számít.

Szelektálj. Most.

Drága az idő, hey bejegyzés elolvasása

Hallás-fejlesztés a boldog békeidőkből

Mielőtt még elfelejtenénk, honnan jöttünk: Fuel



..egy egy kis hallás-fejlesztés a boldog békeidőkből: Crushed

Hallás-fejlesztés a boldog békeidőkből bejegyzés elolvasása

Az elvesztett öröm nyomában

Újra itt. Benne az egészen vad és idegen pesti éjszakában. Itt, ahol már semmit sem értek. Nem tudom mi járhatott a fejemben, mikor idejöttem, de bizonyosan nem jókedv. Idegen emberek között vagyok, mégis úgy csinálunk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Annyi alkoholt is fogyasztunk.

Részeg vagyok, forog az egész világ. Trainspotting érzés: omladozó vakolat, üvegek a földön, lepukkant szivacs a szoba közepén. Ez biztos nem az én életem. Csak nézem ezt az egészet, mint egy filmet. Ez biztos nem az én életem.

Taxizás, ismeretlen helyre érkezés, árnyékok, füst, fények. Nekem jön egy valószerűtlenül kifestett kislány. Hol a bárpult? Nem akarom ezt az egészet. Erre a kis időre legyen már jó. Az alkohol boldoggá tesz. Forog az egész világ.

Valaki hívott taxit. A taxis nem szól, ő csak a pénzemet akarja és meg akarja úszni kárpittisztítás nélkül az éjszakát.  Elfogyott a pénzem.

03:44.  Az éjszakai busz ismeretlen helyen jár, az ismerős busz talán 1-2 óra múlva kerül elő. Reménytelen a várakozás. Rohadt hideg van, de ezt most nem érzem. Menni kell, mert forog az egész világ. Nem szabad megállni, menni kell.

A földön fekszem. Rohadt hideg van. Részeg vagyok, forog az egész világ. Az alkohol boldoggá tesz. Földre dobom a boldogságot. Nem akarom ezt az életet. Valami nagyon fáj. Nincs menekvés. Nem tudom mire jó ez az egész. Közelről bámulom a hányást. Keresem az elvesztett örömöt. 

Az elvesztett öröm nyomában bejegyzés elolvasása